Gondolatok

11/03/2011 Tale of Love...

  Egy kis mese a szeretetről, Varga Endre tollából:

      Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy fiú. A leány iskolába járt, a fiú pedig festett, zenét szerzett, verseket írt, szobrokat gyúrt, mindenféle szép dolgot alkotott.
Egyszer azt kérdezte a leány a fiútól:
- Miért szeretsz engem?
A fiú így válaszolt:
- Nem szeretlek semmiért. Nincsen semmi konkrét dolog, ami miatt szeretnélek. Vannak dolgok, amelyeket különösen szeretek benned, de egyik sem olyan dolog, ami kifejezetten az a dolog lenne, amiért szeretlek. Egyszerűen csak szeretlek, függetlenül bármilyen dologtól.
A leány elgondolkozott magában, és egy kicsit talán meg is bántódott azért, mert a fiú nem tudta megmondani, hogy miért szereti. "Akkor hogyan szerethet engem?" - kérdezte magában. "Akkor talán nem is szeret igazán!"
Törte a fejét a lány, morfondírozott, hogy hogyan is nyerhetne bizonyosságot. Végül kigondolta, hogy próbára teszi a fiút!
Azt mondta neki:
- Itt ez a festményed. Ez förtelmes, nem tetszik nekem! - és leöntötte vízzel. A festmény elázott. - Még mindig szeretsz engem?
- Igen, kedvesem - mondta a fiú. - Szerettem ezt a festményt, sokat dolgoztam rajta, nagyon sok szép emlékem kapcsolódik hozzá, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
Meglepődött ezen a leány, de nem fogadta el a választ. "Biztosan nem szerethet ennyire" - gondolta magában. "Na majd most megmutatkozik!"
- Itt ez a kottafüzeted - mondta a lány. - Nem tetszenek a zenék, amelyeket beleírtál - és a tűzbe dobta a füzetet. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezt a zeneművet, sokat dolgoztam rajta, nagyon boldogan hallgattam minden alkalommal, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
A leány most sem hitte el a fiú szavait.
- Itt ez a verskéziratod. Nem tetszenek a verseid, ne is add ki őket! - és a kéziratot is a tűzbe dobta. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezeket a verseket, sokat dolgoztam rajtuk, és soha többé nem fogom tudni ugyanígy megírni őket, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
A leány rettentő haragra gerjedt. Hogyan is hazudhat a szemébe a fiú, hogyan is mondhatja, hogy szereti, amikor már annyi kárt okozott neki? Éktelen dühében felkapta a porcelánszobrot, magasba emelte, s földhöz akarta vágni, de ekkor meglátta a fiú tekintetét. A fiú oly rezzenéstelen arccal, kedvesen, szerelmetesen nézett rá, mintha ő éppen csak nyújtózkodna. Megremegett a lány, a szobrot hirtelen visszarakta a helyére, s térdre rogyott a fiú mellett.
- Bocsáss meg nekem, bocsásd meg, hogy kételkedtem benned! - könyörgött sírva, s azt várta, hogy a fiú ellöki és a földön hagyja, és ő nem látja többé a fiút.
A fiú csak nézett rá, majd kezébe vette a porcelánszobrot, és azt mondta:
- Nincsenek dolgok, amelyek miatt szeretnélek, ezért nincsen dolgok, amelyek miatt kevésbé szeretnélek. Látod, egyetlen szavad, egyetlen gondolatod, egyetlen pillantásod milliószor többet ér bármilyen tárgynál - és a szobrot a földre dobta, szilánkjai szerterohantak a padlón.
Így folytatta a fiú:
- Ne bánd, hogy ilyen veszteség árán tudtad csak elhinni, hogy mennyire szeretlek. Nincsen a te elvesztésedhez mérhető veszteség. (...) Mert ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy hazudtam akkor, amikor azt mondtam: szeretlek. Márpedig nem volt soha egyetlen szó sem, amit ennél komolyabban mondtam volna ki. Soha többé nem kell hát félned attól, hogy akár egyetlen pillanatra is összehasonlítanálak, összemérnélek bármilyen mulandó dologgal. Így hát a válasz, akárhányszor is kérdezed, változatlan: MÉG MINDIG SZERETLEK, KEDVESEM!

                                                                     Köszi a figyelmet, Szabolcs

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat